Majer István Emléktúra – Élménybeszámoló, 2011. szeptember 30. @ Kürti Faluház
Kovács Tamás, aki 11 országon keresztül 6800 km utat tett meg három hónap alatt biciklin, CASON által biztosított nyomkövetővel – mesél éményeiről szeptember 30-án a szlovákiai Kürti Faluházban este 19:00 órakor. Élményeit képekkel, videókkal fogja színesíteni. Aki teheti mindenképp látogasson el az eseményre, hiszen egyedülálló történetet hallhatnak!

A 2011-es balatonkerülő szóló győztese: Litkey Farkas, aki egy évig magáénak tudhatja a Fa Nándor tervezte Ezüst-Karbon Vándordíjat, amelynek ezüst falára, az eddigi 10 győztes név alá immáron harmadszor vésik fel Litkey Farkas nevét.

TBS Nagydíj 2011 győztese: Litkey Farkas

Az innovációs különdíj nyertese: Fa Nándor – a CASON Mérnöki Zrt. innovációs különdíját Süveges-Szabó László kereskedelmi igazgató adta át.
A CASON Mérnöki Zrt. innovációs különdíját - egy IPad2 készüléket – a korábbi Balatonkerülő győzteseiből összehívott 5 tagú szakmai zsűri döntése alapján adták át. A versenyen résztvevő 8 méteres nyitott hajókat szigorú kritériumok alapján pontozva, Fa Nándor hajójáért, a 8m nyitott Fahajó tervezőjének ítélte oda a szakmai grémium.
A pontozás igen szoros volt, több hajóra adott le pontozásos értékelést a zsűri, köztük is a legélesebb küzdelem a következők közt zajlott:
Végül a több jelentős összefüggést tartalmazó innovációt elemző értékelést összegezve, a zsűri a Fahajót hozta ki győztesnek, a CASON Zrt. Innovációs különdíját Fa Nándor kapta.

A teljes végeredmény megtekinthető a korábbi bejegyzésben található címen!


Az idén is megrendezésre került TBS Szóló Vitorlás verseny a végére ért. Óriási izgalmak közepette kerültek ki a verseny győztesei, de abban biztosak lehetünk, hogy mind a 23 induló ember feletti képességéről tett tanúbizonyságot. A CASON által biztosított online nyomkövetésnek köszönhetően mindenkinek lehetősége nyílt követni a versenyt, akik lemaradtak, vagy kíváncsiak a több mint 32 órás verseny végeredményére, kövessék a következő linket: http://www.szolovitorlazas.hu/tbs-2011-befuto-celvonal/
Képekért kattintsanak a facebook galériára: http://tiny.cc/TBS_2011
Reméljük mindenki örömét lelte az idei versenyben, és mindenki nevében küldjük gratulációnkat Litkey Farkasnak, az idei TBS Nagydíj győztesének!
TBS Nagydíj 2011 – Szólóvitorlás verseny nyomkövetése a CASON-nal

A TBS nagydíj egy arra alapított egyszemélyes vitorlásverseny, amely lehetőséget biztosít az emberi helytállás, a vitorlázó technikai és taktikai tudás megmérésére hazai és külföldi vitorlázóknak egyaránt, melyet Fa Nándor hívott életre 11 évvel ezelőtt.
A verseny célja, a lehetséges leghosszabb kör megtétele a Balatonon egyedül, külső segítség nélkül, non-stop – megállás nélkül, mely komoly technikai tudást, és nem utolsósorban helyismeretet igényel.
A leggyorsabb versenyző, a pénzjutalom mellett egy esztendeig birtokolja azt a vándortrófeát, amelyet Fa Nándor saját kézzel készített, és amelybe 2001 óta évente a győztes hajós és hajója neve, illetve a győztes idő bevésésre kerül.
A verseny zökkenőmentes lezajlása érdekében immáron tizenegyedszer a CASON Zrt.-t kérte fel a hajók követésére Fa Nándor és csapata. A sportolók biztonságát a DIWICON 418 MX elnevezésű nyomkövető eszköz szavatolja.
A CASON 2011-ben, mint a verseny kezdeteitől együttműködő technikai partner ezúttal nemcsak a hajók online nyomkövetését biztosítja, hanem a verseny alapfilozófiájának szellemében CASON INNOVÁCIÓS KÜLÖNDÍJAT ajánlott fel.
Kormányosi értekezlet: 2011. szeptember 23.-án 8:00 – tól
A verseny rajtja: 2011. szeptember 23., 12 óra 00 perc
Báziskikötő: Balatonfüred BYC
Nevezés itt!
Keszthely – Kenese Szóló Vitorlásverseny CASON nyomkövetőkkel 2011


Idén is megrendezésre kerül augusztus 20-án a Fa Nándor – a Fa Hajó Kft. tulajdonosa – nevével fémjelzett Keszthely – Kenese Szóló Vitorlásverseny. A hajók Keszthelyről indulnak, a Balaton hosszában való áthajózását követően fognak beérkezni a célállomásra, Balatonkenesére. Az idei év trónkövetelője Varga Lajos, a verseny nagy visszatérője Litkey Farkas lesz. A verseny érdekessége, – ahogy eddig is megszokhattuk – hogy a hajósoknak egyedül, kikötés és külső segítség nélkül kell megtenniük a távot tehetségükre, felkészültségükre, éberségükre támaszkodva. A CASON Zrt. idén is nyomkövető eszközeivel járul hozzá a verseny biztonságához és eredményességéhez, hiszen a hajósok ennek segítségével léphetnek kapcsolatba a szárazfölddel, veszély esetén a mentőegységekkel. Természetesen az eszközök segítségével a szórakozást sem szorítjuk háttérbe, hiszen akik nem tudnak személyesen ott lenni a versenyen, számukra az összes hajó nyomon követhető lesz az http://m.diwicon.eu/ és a www.szolovitorlazas.hu weboldalakon. A versenyt megelőző napon felmérik a hajókat, 20-án reggel 7 órakor kormányos értekezlet előzi meg a indulást, és 9 órakor bocsájtják vízre a hajókat.

“Nyájas olvasóink! Megtörtént az elkerülhetetlen: hazatértünk a messzi keletről.” Így kezdődik az utolsónak vélt bejegyzés, melyből információkat kaphatunk Peti és András repülőútjáról egészen a hazaérkezésig. Nagy meglepetésünkre a bejegyzés nem elköszönéssel fejeződik be, hanem egy pozitív és kecsegtető mondattal:
“Ezzel persze még nem zártuk le a blogot teljesen: hamarosan összegző posztok jönnek Petitől és tőlem külön-külön, végül pedig egy számvetést is csinálunk, ezzel segítve azokat a bátor kalandorokat, akik a nyomunkba szeretnének lépni.”
http://transsziberia.blog.hu/2011/08/12/12_homecoming
Az elkövetkező blog bejegyzéseket is közzé fogjuk tenni a Casongrandprix-net-en, tehát érdemes követni az oldalt!
Transzszibériai túra – Végállomás: Peking

A Transzszibériai 2 hetes vonatos túrával kapcsolatosan elérkeztünk utolsó előtti bejegyzésünkhöz a Casongrandprix oldalon, ugyan is a fiúk ígéretüknek megfelelően egy utolsó post-tal még tartoznak az olvasóknak, amelyet várhatóan pihenésük után fognak közzé tenni. A vonatozás Pekingbe érkezésükkel véget ért, már csak egy hosszabb repülő út vár rájuk hazáig. De addig is a hazautazásukat megelőző napon egy szép, terjedelmes Pekingi élménybeszámolóval tettek eleget blog-béli kötelezettségeiknek. http://transsziberia.blog.hu/2011/08/06/11_az_akkumulalt_elegancia_varosaban
“Itt vagyunk tehát: utazásunk utolsó napja köszönt be holnap. Reggel pakolás, reptér, és, ha a monszun is úgy akarja, repülés haza egy 31 órásra elnyújtott napon. Természetesen erről is beszámolunk, részletesen és őszintén, ahogyan eddig is.”
Transzszibériai túra – Ulánbátor vs. Peking

Peti és András vonatozása véget ért. Mai nappal megérkeztek Pekingbe, mely vonatos túrájuk végállomása. Mint azt már megszokhattuk, egy teljes részletességgel elénk tárt “képet” kapunk – először Ulánbátorról (múzeumjairól, felejthetelen útviszonyairól stb.), később pedig a szembeötlő különbségekről határátlépéskor, és nem utolsó sorban a képek feltöltését megnehezítő kínai tűzfalról.
“Másnap kora reggel kisbusz az állomásra, ahol menetrend szerint megérkeznek az Ulánbátor-Peking vonat vörös csillagos Népi Vagonjai. Az eddigi vonatok közül ez néz ki a legjobban: tiszta, világos, és a fülkében még ventilátor is akad….A peronon hatalmas embertömeg, köztük zavartalanul (értsd: magukat cseppet sem zavartatva) közlekedő targoncák, kisbuszok és rendőrségi dzsipek.”
http://transsziberia.blog.hu/2011/08/05/10_lamak_es_fejtorok
Reméljük még hazaérkezésük előtt olvashatunk tőlük egy blog-bejegyzést Peking városáról!
Kattintson az alábbi linkre a térkép megtekintéséhez: http://casongrandprix.net/index.php/terkep/
Transzszibériai túra – Orosz-Mongol határ
Kedves Olvasóink!
Akik eddig örömmel követték végig Peti és András útját – akár térképen (http://casongrandprix.net/index.php/terkep/), akár irományaik által – azokat a fiúk egy újabb blog-bejegyzéssel örvendeztetnek meg. Egy izgalmas és részletekbe menő élménybeszámolót olvashatunk – többek között – az Orosz-Mongol határátkelésről.
A miheztartás végett egy kis ízelítő a tartalomból:
“És itt vagyunk a büszke Dzsingisz kán nem kevésbé büszke örököseinek büszkeségre vajmi kevés okot adó fővárosában! Megérkeztünk Ulánbátorba, ahol, meglepetésre, eggyel vissza kellett állítani az órákat, és ahol még az egy nap eltöltése is komoly feladatnak tűnik első ránézésre.”
http://transsziberia.blog.hu/2011/08/03/9_bucsu_oroszorszagtol

Transzszibériai túra – Útban Szibéria felé
Peti és András maguk mögött hagyva Moszkvát, egyre közelebb kerülnek Pekingi célállomásukhoz. Jelenleg Szibériában tartózkodnak, melyről meg lehet győződni a térképen, a CASON nyomkövetőinek segítségével: http://casongrandprix.net/index.php/terkep/
A közeljövőben terveik között szerepel a Bajkál-tó megtekintése, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen legaktuálisabb blog-bejegyzésükben izgalmas élménybeszámolót olvashatunk arról, hogy miként jutottak el Moszvából Szibériába, vagy ha úgy tetszik, hogyan léptek át Európából Ázsiába vonattal.
Az izgalmas blog-bejegyzés, mely semmilyen formában nem fog hiányérzetet kelteni az információéhes érdeklődőknek az alábbi linken érhető el:
http://transsziberia.blog.hu/2011/07/31/8_i_dolse_vjeka_dlitsza_gyeny
